Amikor a kérdés már nyomasztóvá válik

Van egy pont az egyetemi évek alatt, amikor a „mi leszek, ha nagy leszek” kérdés már nem aranyos, hanem kifejezetten frusztráló. Már nem úgy hangzik, mint egy gyerekkori játék, ahol kedvünkre választhatunk űrhajós, állatorvos vagy popsztár opciók közül, hanem inkább egy sürgető, sokszor bénító belső monológként jelenik meg. Minél közelebb kerülünk a végéhez, a szakdolgozathoz, a záróvizsgához és ahhoz az állapothoz, amikor már tényleg lépni kellene valamerre, annál hangosabbá válik.

Az egyetemi lét egyik legfurcsább paradoxona, hogy miközben papíron tanulunk valamit, amiből majd élni fogunk, belül gyakran pont az ellenkezőjét érezzük: hogy fogalmunk sincs, merre tovább. Olyan, mintha térkép nélkül bolyonganánk, miközben mindenki más magabiztosan halad előre. A valóságban azonban a legtöbben ugyanúgy bizonytalanok, csak ezt nem feltétlen mutatják kifelé.

Az elmúlt években az egyetem egy viszonylag stabil keretet adott a mindennapoknak. Órákhoz igazodó rendszer, heti rutinok, vizsgaidőszakok, egy kiszámíthatóbb ritmus, amihez lehetett alkalmazkodni. A végzés közeledtével ez a struktúra fokozatosan eltűnik, és helyette egy jóval nyitottabb, de bizonytalanabb időszak jelenik meg. Nem csak azt nem tudjuk pontosan, merre tovább, hanem azt sem, hogyan fog kinézni a mindennapi életünk.

Talán ez az egyik legnehezebb része ennek az időszaknak: az az érzés, hogy ennyi év tanulás után már illene tudni, merre tartunk. Mintha lenne egy elvárás arra, hogy mostanra összeálljon a kép. Csakhogy a valóság sokkal kevésbé egyenes vonalú és ez az időszak sokkal inkább szól keresésről, mint kész válaszokról…

A jövőtől való szorongás teljesen valid

A jövővel kapcsolatos szorongás alapvetően természetes reakció egy bizonytalan helyzetre. Az agyunk a kiszámíthatóságot és a kontroll érzetét keresi, miközben a “mihez kezdek az életemmel”-típusú kérdések ritkán kínálnak egyértelmű válaszokat. Inkább különböző lehetőségek és forgatókönyvek jelennek meg, amelyek egyszerre lehetnek izgalmasak és ijesztőek.

Ehhez társul a szakdolgozat, amely sokak számára nem csupán egy kötelező feladat, hanem egy szimbolikus határ is, hiszen egy korszak lezárását jelenti, ez pedig önmagában is feszültséget hordoz. A stressz így nemcsak abból fakad, hogy meg kell írni, hanem abból is, hogy ezzel ténylegesen véget ér egy megszokott életszakasz, és egy jóval kiszámíthatatlanabb következik.

Sok esetben nem is maga a feladat a legmegterhelőbb, hanem az, amit képvisel. A változás, a bizonytalanság és az a fajta nyitottság, ami egyszerre jelent szabadságot és bizonytalanságot. Ez az ambivalencia az, ami igazán megterhelő tud lenni.

Miért érezzük magunkat elveszve?

Az elveszettség érzése gyakran abból ered, hogy túl nagy időtávokban gondolkodunk. Amikor azt próbáljuk elképzelni, hogy hol leszünk öt vagy tíz év múlva, könnyen elveszítjük a kapaszkodókat, miközben sokszor a közeljövő átlátása is kihívást jelent.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan jelen van az összehasonlítás is. Figyeljük, ki hol tart, kinek van már gyakornoki helye, ki tűnik határozottnak. Ezek a képek azonban torzítanak, mert ritkán látjuk mögöttük a bizonytalanságot, az újratervezést vagy a kudarcokat.

További nehézséget jelent, hogy sokszor túl sok lehetőség áll előttünk. Elsőre ez kedvező helyzetnek tűnhet, valójában azonban könnyen döntésképtelenséghez vezet. Ha több irány is nyitva áll, nehéz meghatározni, melyik lenne a megfelelő, és a hibázástól való félelem is erősebbé válik.

Oké, de mit lehet ezzel kezdeni?

• Kicsinyítsd le a kérdést! Nem szükséges most eldönteni, mi lesz belőled hosszú távon. Érdemesebb a következő egy-két konkrét lépésre fókuszálni, például egy szakdolgozati részfeladat elvégzésére vagy egy gyakornoki lehetőség megpályázására.
• Adj keretet az aggodalomnak! Hasznos lehet kijelölni egy időszakot, amikor tudatosan foglalkozol ezekkel a gondolatokkal, majd visszatérsz az aktuális tevékenységedhez.
• Írd le a gondolataidat! Egy egyszerű lista az opciókról, erősségekről és érdeklődési területekről már önmagában strukturáló hatású lehet.
• Fogadd el a bizonytalanságot! Attól, hogy jelenleg nem látsz tiszta irányt, még nem vagy lemaradva. Ez az időszak a tapasztalatszerzésről és a tájékozódásról szól.
• Bontsd részekre a szakdolgozatot! Egy nagy, nehezen körülhatárolható feladat helyett érdemes kisebb, konkrét lépésekben gondolkodni. Így a haladás is láthatóbbá válik, és a feladat kevésbé tűnik megterhelőnek.
• Beszélj róla másokkal! A közös tapasztalat sokat segíthet abban, hogy ne érezd magad egyedül a helyzettel és akár új nézőpontokat is adhat.

Nem egyetlen döntésen múlik az életed

Fontos hangsúlyozni, hogy nem létezik egyetlen, mindenki számára helyes út. Az életpályák többsége nem lineáris, és egy diploma inkább lehetőségeket nyit meg, mintsem végleges irányt szab. A jövő nem egyetlen nagy döntés következménye, hanem számos kisebb választás eredője. Ezek között lesznek kevésbé sikeresek is, de ezek nem hibák, hanem a tanulási folyamat részei és gyakran éppen ezek visznek közelebb ahhoz, hogy tisztábban lásd, mi az, ami valóban illik hozzád.

Lehet, hogy most még nem áll össze egyetlen konkrét válasz arra, merre tovább, de ez nem feltétlenül probléma, sőt, sokkal inkább egy olyan időszak része, amelyben fokozatosan alakul ki, mi az, ami igazán fontos számodra.

Ha jelenleg úgy érzed, hogy túl sok a bizonytalanság, a szakdolgozat terhe és a jövővel kapcsolatos kérdések, érdemes emlékeztetni magad arra, hogy ez egy átmeneti állapot. Nem végleges helyzet, hanem egy folyamat része.

És ha ma csak annyi fér bele, hogy leülsz, megnyitsz egy dokumentumot és elkezdesz dolgozni rajta, az már önmagában is előrelépés.

Ne feledd: nem kell mindent egyszerre megoldani!

Grafika: Kemény Flóra