Szeptember, azaz újrakezdés minden létező módon. Talán ilyenkor egy fokkal komfortosabb és könnyebb új szokásokat kialakítani, vagy visszatérni a nyáron érthetően elvesztett, de szeretett napi rutinhoz. Akárhogy is, mozgásra szükség van, és ismét hangsúlyozni kell, hogy egy egyetemváros messze többet nyújt a hallgatóknak, mint maga a kampusz. PTE-sként Pécsett nem csak menüzőkben vagy kávézókban kaphatsz kedvezményeket, hanem sportolási lehetőséget biztosító helyeken is, melyekről alább olvashatsz.
Eleven Pilates és Klub 33
Mindkét hely letisztult, modern és jól felszerelt, és persze kedves edzőkkel találkozhatsz (de ez ne tévesszen meg, kemény edzések várnak). Előbbi Pécstől nem messze, Bólyban üzemel, utóbbi pedig a belváros szívében, a Ferencesek utcáján. Mindkét helyen van lehetőség reformer és talaj pilatesre, valamint nyitottságodhoz és igényeidhez mérten csoportos, vagy akár egyéni órákra is.
Club 68
Ha egy kis játékot is vinnél a mozgásba, vagy épp dolgod van a Tudásközpontban, less be a tőle nem messze található helyre, ahol bowling és biliárd mellett dartsozhatsz is. A Club 68 emellett ételeket, italokat, és színes programokat is kínál, melyekről a honlapjukon tájékozódhatsz. Érdemes társasággal érkezni, ideális program lehet egy szabad estére, hiszen a hét minden napján nyitva vannak 14-22 óra közt, vagy foglalási igényeitekhez mérten.
Gokart Pécs Vásártér
Az autók szerelmeseinek kötelező legalább egyszer kipróbálni. Egyénileg többféle időtartamra lehet jegyet vásárolni, de ha nagyon megtetszik, bérlet is kapható. Ha többen érkeztek és szeretnétek csak magatok lenni, pályabérlésre is van lehetőség. Vasárnap pedig a vezetés végeztével akár még a vásárba is átnézhettek.
Silver Klub
Ez a kozármislenyi hely igazi kuriózum a környékünknön: tenisz és padelpályák találhatók itt. Profi edzőkkel, családias hangulattal, valamint többféle közösségépítő eseménnyel várnak mindenkit, az sem baj, ha soha nem fogtál még ütőt a kezedben korábban. Látogathatsz csoportos vagy privát órákat, de akár pályát is bérelhetsz, ha többen mennétek. Lehetőség van sporteszközök és egyéb felszerelések bérlésére is, így akkor sem kell a Dechatlonban elköltened a zsebpénzed, ha ezeket az extrább mozgásformákat választod.
Beta Climbing & Bouldering
Ez is az extrák iránt érdeklődőknek kedvez, itt ugyanis falmászást lehet kipróbálni nem kevesebb, mint 250 m2-en. A hely a belvárosban található, de mielőtt betérsz, mindenképp jelentkezz be előzetesen.
NKA
A kosarazást kedvelőknek érdemes figyelemmel kísérni az NKA munkáját, ha mást nem, legalább a meccsekre ellátogatni, hiszen egy belevaló szurkolás felér egy edzéssel is.
PEAC
És természetesen maga az egyetem is kínál lehetőségeket a mozgásra. Az Egyetmi Atlétikai Club égisze alatt számos sportágat kipróbálhatsz, kosártól kezdve az asztaliteniszen át egészen cheerleadingig. Ha ebben a félévben már nem is, a következőben érdemes megnézni a szabvállistát, hátha ott is találsz kedvedre való sportot.
+1 tipp
Kövesd a Pécsi Egyetemi Sport oldalait, hiszen ezen keresztül bejelentkezve számos helyen akár ingyen is részt vehetsz edzéseken. A legfontosabb viszont tényleg az, hogy használd ki a lehetőségeket, akár komfortzónádon belül maradva, akár kipróbálva valami újat, ami talán egy ideje már rajta ül a bakancslistádon. Mire vársz még?


