A divathét – vagyis a Fashion Week – alapvetően a divatipar egyik legfontosabb eseménye: a tervezők itt mutatják be az új kollekcióikat, és sokszor már előre kirajzolódik, milyen irányba mozdul majd a következő szezon. Bár a legismertebbek a párizsi, milánói vagy New York-i események, az utóbbi években a Budapest Fashion Week is egyre nagyobb szerepet kap a hazai divatéletben, mióta megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. Így már nincs szükség meghívóra ahhoz, hogy részt vehessen valaki a hét történésein. 

Számomra viszont ez az érdeklődés sokkal korábban kezdődött…

Emlékszem, hogy egy nap ültem általános iskolában a könyvtárban, és unalmamban levettem egy könyvet a polcról. A címe A divat évszázadai volt. Először csak belelapoztam, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyszerűen nem tudom letenni. Addig a divat egyáltalán nem volt része az életemnek, de abban a könyvben volt valami, ami megfogott. Utólag visszagondolva, valószínűleg ott indult el bennem a divat iránti kíváncsiság.

Évekig inkább csak háttérben maradt ez az érdeklődés, aztán egyre többször kaptam magam azon, hogy már nem csak nézem, hanem próbálom érteni is, mi történik ebben a világban. 2024 őszén pedig végre eljutottam oda, hogy ezt élőben is megtapasztaljam: felmentem a Budapest Fashion Weekre.

Eredetileg szerettem volna valamilyen formában dolgozni az eseményen, mert érdekelt a backstage része is, de végül lemaradtam az önkéntes lehetőségekről. Így vendégként mentem – ami utólag nézve talán még jobb is volt, mert teljesen bele tudtam helyezkedni az élménybe.

A Millenárishoz érve –ami abban az évben az esemény helyszínéül szolgált – már messziről látszott, hogy nem egy átlagos napnak néztünk elébe. Az emberek öltözéke önmagában egy külön látvány volt: volt, aki elegáns, volt, aki extrém, és volt, aki valahol a kettő között mozgott. Már itt éreztem, hogy ez nem csak egy esemény, hanem egyfajta önkifejezési tér is.

Bent még erősebb lett ez az érzés. Az előtérben kisebb csoportok beszélgettek, mindenki figyelt a másikra, inspirálódott, fotózott. Kicsit olyan volt, mintha hirtelen bekerültem volna egy másik világba, ahol összetalálkozik sok, hasonló érdeklődési körrel rendelkező, színes ember.

Egy beszélgetés különösen megmaradt. Két (ismertebbnek mondható TikTok tartalomgyártó) lány mellett álltam, akiknek a ruhája annyira egyedi volt, hogy muszáj volt megszólítanom őket. Kíváncsi voltam, melyik márka készítette a ruháikat, azonban nem várt válaszokat kaptam tőlük: kiderült, hogy mindkettőt ők készítették. – „Két hónapig kerestem a tökéletes anyagot a szoknyához. Aztán még másfél hónap volt mire kész lettem a teljes szettel.” – Mondta az egyik lány. Ahogy meséltek róla, teljesen látszott rajtuk, mennyire fontos nekik ez az egész esemény, mennyire izgatottak és kíváncsiak az esemény történéseire. 

A bemutatók előtt izgultam kicsit, mivel nem tudtam, mire számítsak. Viszont, amikor leültem és elindult a zene, megjelent az első modell… egyszerűen működött. Nem tudom jobban megfogalmazni. Ahogy mentek egymás után a lookok, egy idő után teljesen beszippantott az egész. A nap során öt bemutatót néztem meg: MERO, Borbala, Michael Kovacic, Medeea és Gasanova alkotásokat. A magyar divathétre jellemző, hogy számos külföldi tervezőt hívnak meg, hogy a szezonra elkészült kollekcióikat bemutathassák a nagyközönség előtt. Ez számomra nagyon üdítően hatott. Tetszett, hogy a különböző származású tervezők mennyire egyedien reprezentálják a ruhadarabjaik üzenetét. Például Michael Kovacic elmesélte nekünk bemutatója elején a kollekciója inspirációját. Felhívta néhány barátját, hogy fotózzanak le egy-egy ruhadarabot a szekrényükből és küldjék el neki ezeket. Később innen inspirálódott look-ok alkották ezen kollekcióját, melynek üzenete a divatipar környezetszennyező és káros túlfogyasztására helyezte a hangsúlyt. Ezzel az üzenettel maximálisan tudtam azonosulni, és nagyon tetszettek a bemutató ruhái is.

Bevallom, nekem az igazán extra és megosztó darabok voltak a kedvenceim az összes bemutatónál. Imádtam a hatalmas kabátokat, szíjakból és szegecsekből készült ruhákat. Nyilván voltak bemutatók, amik ezáltal jobban magukkal ragadtak, mint például a Gasanova vagy a Borbala, de egyik bemutató után se jöttem ki elégedetlenül. 

Volt egy pillanat, amikor az jutott eszembe: „ez kicsit olyan, mint az Ördög Pradát visel.” Nyilván nem ugyanaz a lépték, de az érzés nagyon hasonló volt. Minden percben fotóztak bennünket, interjúvoltak vagy videókat forgattak rólunk. Pár hangulat videóban még vissza is láthattam magamat (amit nagyon vagánynak gondolok).

A bemutatók között mindig ki kellett menni a teremből, és ezek a szünetek is sokat adtak az élményhez. Ilyenkor mindenki kicsit “visszatért”, megbeszélte, mit látott, aztán újra visszaültünk, és kezdődött a következő kör.

Ami nekem még külön fontos volt, az az, hogy kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóként nem csak nézőként voltam ott. Folyamatosan figyeltem azt is, hogyan működik az esemény, milyen a szervezés, hogyan épül fel egy ilyen rendezvény. Voltak workshopok, sajtóesemények, és rengeteg olyan háttérfolyamat, ami kívülről nem feltétlen látszik, de nagyon meghatározza az egész programot.

A nap végére teljesen elfáradtam, de közben azt éreztem, hogy valami elindult bennem. Nem csak az, hogy “ez jó volt”, hanem inkább az, hogy „ezzel én szeretnék még foglalkozni”.

Azóta is bennem van ez az élmény, és valahogy mindig visszatérek rá fejben. Nem azért, mert tökéletes volt, hanem mert valós volt, és hatott rám.

Szóval, ha benned is megfordult már, hogy elmennél egy ilyen eseményre, szerintem ne halogasd! Lehet, hogy csak egy átlagos nap lesz, de megeshet, hogy sokkal többet ad, mint gondolnád.

Remélem sokatokkal találkozom a 2026-os őszi Budapest Fashion Weeken!

Fotó: Dallos Míra